2017. aug 09.

10 tipp az okos sulikezdéshez

írta: SMARTA
10 tipp az okos sulikezdéshez

tolltarto.jpg

Az iskolakezdés mindig egy jelentős költséget ró a családokra, főleg ha több gyermek is van, ezért érdemes már most elkezdeni összegyűjteni, hogy mire is lesz pontosan szüksége gyermekünknek szeptembertől. Sok üzletben már megkezdődtek az iskolakezdési akciók, de még így is jelentős eltérések lehetnek. Ha jól és okosan akarjuk indítani ezt a tanévet, akkor jöjjön néhány praktikus, gyakorlati tanács.

1. Mit rejt a fiók?

szortir.jpgMielőtt nagy hévvel bevásárolnánk mindent, érdemes rendet rakni, szortírozni, mert lehet, hogy a fiók mélyén lapul 3 használatlan radír, néhány vonalzó, pár üres füzet, amelyek jól jöhetnek erre a tanévre, így akár pár ezer forintot meg is tudunk takarítani. Ezen túlmenően azért is érdemes a rendrakással kezdeni a bevásárlást, mert jó ha már meg van a helye az új dolgoknak, mert a 2 évvel ezelőtti széttört gombfesték vagy a beszáradt ragasztót már csak a helyet foglalja.

2. Írjunk listát!

lista.jpgNézzük meg, hogy milyen felszerelést kér az iskola, vessük össze az otthoni kincsekkel és jelöljük a fontossági sorrendet. Nézzük meg, hogy melyek azok a dolgok, amire biztosan szükség lesz már az első napokban, és mi az aminek a beszerzésével megvárhatjuk a szeptemberi fizetést. Érdemes lista alapján ütemezni a kiadásokat, és folyamatosan figyelni az akciós újságokat.

3. Szettben vagy külön?

dreamstime_s_96627238.jpgSok helyen kínálnak komplett iskolakezdési csomagokat, feltöltött tolltartókat, vagy kiegészítő pakkokat, amelyek a legtöbb esetben jelentősen kedvezőbb árúak lehetnek, mintha külön-külön vásárolnánk meg azokat. Az ALDI akciós kínálatában lévő különböző feltöltött tolltartóhoz körülbelül fele annyiért juthatunk hozzá, mintha külön-külön vásárolnánk meg az egyes tételeket egy papírboltban.

4. Minőség nem mindig drága

art-1238602_1280.jpgSzínes ceruzából, zsírkrétából, festékből nagy mennyiségek el tudnak fogyni, különösen alsó tagozatban. Ilyenkor még a gyakorlás, a legfontosabb, nem pedig a töklétes művészi kivitelezés, mint egy képzőművészeti szakiskolában, így érdemes megnézni az üzletláncok saját márkás kínálatát is, ahol a minőségi termékekhez sok esetben kedvezőbben lehet hozzájutni.

5. Füzet: divatos vagy funkcionális legyen?

iskolai_fuzet.jpgNagyon sok szülő a boltban szembesül azzal, hogy a legdivatosabb füzetek akár 5-6-szor annyiba kerülnek, mint egy sima átlagos füzet, és használati értékben a különbség nem számottevő. Ha nem visszük magunkkal csemeténket, akkor van lehetőségünk akár köztes megoldásra is, hogy dizájnos füzetet választunk, csak nem épp a kedvenc mesehős kerül rá, viszont cserébe meglephetjük egy "menő" mappával, amibe egy fél tucat füzet befér. Vagy B terv: alap füzet, alap csomagoló papír és például Mignonos füzet címke.

6. Rend a lelke mindennek

tarolas.jpgÉrdemes megtervezni az otthoni rendszerezést is, beszerezni néhány tárolót, iratgyűjtő papucsot, amiben lehet szortírozni a tanulási folyamatok szerint a könyveket, füzeteket, hogy mindig egyértelműen látszódjon mennyi házi van még.

7. Világítsd meg!

Ha már az íróasztalnál járunk, fontos a megfelelő világítás is, hiszen hamarosan vége a hosszú nyárestéknek, és a házi feladatot már lámpafénynél kell megírni. Egy jópofa LED asztali lámpa sokkal jobb választás, mintha hagyományos izzós verziót vennénk. Egyrészt a fénye sokkal természetesebb, másrészt energiatakarékosabban működtethető.

8. Órarend

Fontos, hogy gyermekünknek legyen kinyomtatott órarendje, amit az íróasztal közelében mindig lát (és mi is látunk). Sablon órarendje bárkinek lehet, de ha szeretnénk valami nagyon egyedivel meglepni, akkor ezen az oldalon akár saját fotót is tudunk az órarend hátterébe betenni.

9. Mi lesz a tízórai?

tizorai.jpgAhhoz, hogy gyermekünk megfelelően tudjon teljesíteni az iskolában nagyon fontos odafigyelnünk ara, hogy mit eszik és iszik. Éhesen és megfelelő mennyiségű folyadék (lehetőség szerint víz vagy tea) nélkül a nap folyamán bizonyíthatóan romlik a teljesítménye. Ahhoz, hogy biztosak lehessünk benne, hogy mit fogyaszt, készítsük el mi magunk tízórait. (ha nincs ötleted, akkor katt ide). Ennek a tárolásához és szállításához válasszunk gyermekünkkel közösen uzsonnás dobozt, és kulacsot. 

10. Hangolódjunk rá az iskolára

kiegeszitok.jpgA nyári szünetben nincs szívünk gyermekünket az iskolával, tanulással terhelni, pedig érdemes, főleg már augusztusban egy-egy picit elővenni a tudást. Ahhoz, hogy ne legyen iskola hatása, hanem inkább játéknak lehessen ezt felfogni érdemes beszerezni néhány készség fejlesztő gyakorló füzetet vagy fejlesztő kártyát. Nem túl nagy összegű beruházással sokat segíthetünk, hogy könnyebben kezdődjön a szeptember.

Iskolakezdési akciós ajánlatokért klikk ide >>>

További hasznos és praktikus tippeket/ötleteket itt találsz >>>

Szólj hozzá

tanulás iskola back to school Aldi Tippek szponzorált tartalom vissza a suliba