2018. feb 28.

Mitől lesz igazán ünnepi a húsvéti sonka?

írta: SMARTA
Mitől lesz igazán ünnepi a húsvéti sonka?

Így válassz húsvéti sonkát!

husveti_sonka_l.jpgIdén a szokásosnál hamarabb köszönt be a húsvét! Bármennyire is hideg, télinek tűnik most az időjárás, pontosan 1 hónap múlva már húsvéti lázban fogunk égni, így ideje elkezdeni gondolkodni a húsvéti sonka beszerzésén, hogy ne maradjon az utolsó pillanatra, amikor már csak az "ez maradt"-ból tudunk válogatni. De hogy mi is a jó húsvéti sonka ismérve? Ennek járok most utána! 

A húsvéti sonka eredete

A húsvét, mint ahogy a neve is elárulja a 40 napos böjt után ez volt az első alkalom, amikor újra húst vettek magukhoz az emberek. Több elmélet is van erre, de számomra talán az a verzió a leghitetőbb gasztronómiai szempontból, hogy a téli disznóvágást követően a húsok több hetes pácolása és füstölése ebben az időszakban ért véget, és ekkor kóstolták meg először a sonkát.

Ha ezt a történelmi pontot vesszük alapul, akkor máris meghozhatjuk az első következtetésünket, hogy jó húsvéti sonka, csak hagyományos pácolással és füstöléssel készülhet. A nagyüzemi gyorspácolt, felvizezett húskészítmények nem összehasonlíthatóak minőségben. 

A jó minőségű húsvéti sonka ismérvei  

ostoros-mangalica-sonka-palatin.jpgMielőtt beletesszük a kiválasztott sonka darabot akár az igazi, akár a virtuális kosarunkba, érdemes az összetételét és kinézetét is megvizsgálnunk:

  • A  hagyományos módon pácolt sonkában csak nátrium-nitrát és nátrium-nitrit van. 
  • A tökéletes húsvéti sonka nem tartalmaz szénhidrátot!
  • Összetételében 7 % sót, maximum 25 % páclét találunk.
  • A legtökéletesebb szalonnavastagság 2-3 centiméter.
  • A disznó combjából esetleg lapockájából készül.

A húsvéti sonka esetében fontos az ár, mivel hagyományos módon pácolt, füstölt, kistermelőtől származó sonka kilója 3 ezer forintnál kezdődik. Ezért, ha ennél jóval olcsóbban kínálnak húsvéti sonkát, legyünk kicsit szkeptikusak, mert az olcsóbb áru egyrészt sokkal kisebb arányban tartalmaz húsfehérjét, másrészt nem is biztos, hogy a disznó combjából készült.

Húsvétkor (is) törekedjünk inkább a minőségre, és lehetőségeinkhez képest, inkább kevesebb sonkát vásároljunk, de annak legyen jó a minősége.

Ha különleges csemegét akarunk, akkor válasszunk szívsonkát, amely a disznó combjának a legfinomabb része! 

Fontos azt is tudnunk, hogy a hagyományos, nyers füstölt sonkát nem szabad a hűtőszekrényben tartani, csak miután megfőztük. Azonban a főtt, füstölt sonka jellegű készítményeket (pl. kötözött sonka, gépsonka)
hűtőszekrényben kell tartani, és fogyasztás előtt nem kell megfőzni.

Hol vásároljunk minőségi húsvéti sonkát?

husveti-sonka-istvan-gazda.jpgAz átlagos vásárlási szokásokat figyelembe véve jellemzően élelmiszer láncokban vásárolunk, azonban itt nem feltétlenül találjuk meg a fenti kritériumoknak megfelelő hagyományos húsvéti sonkát. Éppen ezért érdemes termelőtől vagy megbízható és jól bejáratot hentestől beszerezni a húsvéti csemegét. 

Ilyenkor jön sok esetben a szemöldök felhúzásos kérdés, hogy 2 kiló sonkáért utazzunk akár több száz kilométert, hogy beszerezzük a kézműves sonkát? Szerencsére ma már az online térben is létezik olyan szakáruház, ahonnan a kistermelői árut házhoz szállítják

És itt jön általában a következő kétség, hogy húsárut hogyan lehet biztonsággal futárszolgálattal kiszállítani hűtő autó nélkül? Itt utalnék vissza a 3 bekezdéssel ezelőtti gondolatomra, hogy nyers füstölt sonkát nem szabad hűtőszekrényben tartani, így teljesen biztonságosan jut célba az online rendelt húsvéti sonka is. 

Érdekel, hogy milyen sonkát tudsz online rendelni? Akkor nézz szét most a kolbászáruház.hu kínálatában! 

Húsvéti sonka főzéssel kapcsolatban pedig a videómban találsz tippeket:

Ezek is érdekelhetnek:

Miben főzzük a húsvéti sonkát?

Húsvétváró répatorta, nem csak nyulaknak

Friss tavaszi spárgás-sonkás penne Smarta konyhájából

Omlós sertésszűz friss kerti zöldségekkel

Szólj hozzá

Húsvét Tippek Sonka szponzorált tartalom Háztartási tippek Kolbászáruház