2018. nov 21.

Tényleg fertőző a kemény szappan???

írta: SMARTA
Tényleg fertőző a kemény szappan???

bottles-1453997_1920_1.jpgA téli, vírusokkal teli időszakban még nagyobb figyelmet kap a kézmosás. Bár nálunk nagy különbség nincs a nyár és a tél között, mert amint hazaérünk bárhonnan az első út a fürdőbe vezet és egy alapos szappanos kézmosással indítunk. Így tett, vagyis tett volna az egyik barátom is, amikor meglátogatott bennünket a szezonváltó majd 2 hetes betegségünk után, de a művelet ott megszakadt, amikor hiába kereste a folyékony szappant, nem találta. A kemény szappanhoz meg nem mert nyúlni, mert hát én is meg a gyerek is betegek voltunk, és valószínű a szappanon is hemzsegnek a bacik. Neked is vannak ilyen félelmeid? Akkor nézzük mi is a valóság!

Folyékony szappan vs. kemény szappan

soap-dispenser-2337697_1920.jpgA környezettudatosság és a természetes anyagok előnyben részesítése mezsgyéjét követve a következő termék kategória amit kiiktattam az életünkből pár hónapja az a folyékony szappan volt. Egyrészt fölösleges hulladék forrás a csomagolása, másrészt kevés olyan van, amelynek természetes az összetétele, és nem irritálja a bőrt. A fiammal születése óta küzdünk az ekcémával, ami vándorol a kis testén. Most egy ideje a kézfején van, ezért is volt fontos, hogy a kézmosás során is csökkentsem az irritáció lehetőségét. Most kézműves, csak természetes anyagokat tartalmazó szappant használunk.

Itt már vissza is kanyarodunk a kemény szappan higiéniai kockázatához. Bevallom fel sem merült bennem, hogy az otthon használt szappannal bármilyen gond lenne, bár az igaz, hogy nyilvános helyen én sem szívesen használom a kemény szappant :-)

Kockázatos kemény szappant használni?

soap-1509963_1920.jpgElgondolkoztam rajta, hogy mit is tudok erről a termékről, és miért nem gondoltam én eddig erre, hogy akár baci tanya is lehet. Aztán gyorsan végigfuttattam, hogy mire használjuk, hát arra, hogy a vízzel együtt megtisztítson bennünket a kosztól és fertőzést okozó mindenféle dologtól. Tehát ha ez segít megszabadulni a kórokozóktól, akkor valószínűleg a szappan lúgos felületén nem is képesek azok megélni.

Ezen a ponton nem álltam meg, és rákerestem a neten, hogy van-e valami infó erről. Találtam is egy 1968-as tanulmányt, amikor is a kutatók szándékosan megfertőzték a kezüket mintegy 5 milliárd baktériummal, amelyek között volt például E.Coli is.  

A kutatók megmosták a kezüket szappannal, majd egy kontroll személy ugyan azt a szappant használta. Majd megvizsgálták a második személy kezét, és semmilyen baktériumot nem találtak rajta. Így kijelentették, hogy a kemény szappan használata nem jár egészségügyi kockázattal bármennyire is szennyezett a keze annak aki korábban használta.

Ezt a kutatást 1988-ban ismét elvégezték, és ugyan erre a végeredményre jutottak. 

Ezek után már nem lehet kifogás a higiéniai kockázat arra, hogy folyékony szappant használsz, természetes kemény szappan helyett! Ha karácsonyi vásárban jársz, akkor vegyél pár darabot, de ha lehet olyat válassz, amely nem műanyag tasakba vagy celofánba van csomagolva, hanem papírba, hiszen az egyik cél a mindennapos háztartási hulladék csökkentése is lenne! ;-)

Ezek is érdekelhetnek:

Sportkulacs = bacitanya??? Vagy mégsem?

Így takarékoskodj a vízzel zuhanyzáskor

Milyen gyakran kell mosni az ágyneműt, a törülközőt, a konyharuhát?

 Hogyan tartsuk tisztán a vágódeszkákat?

Szólj hozzá

környezetszennyezés Környezetbarát Fenntarthatóság Egészség Háztartás Tippek hulladékmentes Tisztítószer Hulladék zero waste Szappan Háztartási tippek