2018. máj 31.

Eperlekvár és eperszörp házilag Smarta konyhájából

írta: SMARTA
Eperlekvár és eperszörp házilag Smarta konyhájából

img_4680.jpgNálunk az eperlekvár fogy a leggyorsabban, különösen azóta, hogy pár éve már én is készítek házit. Az eperlekvár evolúció következő lépcsőfokaként összekapcsoltam az eperlekvár és az eperszörp készítést is , így ugyan azzal a koszolással mind a kettő megvan. Nem voltam rest idén sem, és már szépen sorakoznak a lekvárok a kamraszekrényben. Ha Te még befőzés előtt vagy, akkor megosztom veled a receptet, amely sokkal könnyebb, mint amilyennek gondolná az ember első körben. 

...

Tovább Szólj hozzá

Recept Lekvár Eper Szörp Smarta konyhája

2018. máj 28.

Ráncfelvarrás igenis szükséges!

írta: SMARTA
Ráncfelvarrás igenis szükséges!

dreamstime_s_90690617.jpgA fenti kijelentésemmel most sokan egyetértenek, de még többen rázzák a fejüket, hogy minek kés alá feküdni, és fiatalságot tettetni , miért nem tudjuk egyszerűen csak elfogadni az idő múlását. Vannak az életnek olyan területei, ahol ez utóbbival kell, hogy egyetértsek, még ha néha esténként túl markánsnak is érzem már a szemem körül kialakult ráncokat, de vannak olyan esetek, amikor igenis kívánatos, egy kis facelift itt, egy kis korrekció ott. Ha érdekel, hogy mik ezek a területek, akkor olvasd tovább!

...

Tovább Szólj hozzá

Autó SUV Hyundai Tippek Facelift Szponzorált tartalom Hyundai Tucson 2018 Hyundai i20 2018

2018. máj 26.

Epermánia: ezért vegyél most epret!

írta: SMARTA
Epermánia: ezért vegyél most epret!

epermania_l.jpgImádom! Csak az a baj vele, hogy túl rövid ideig tart! De végre elkezdődött az igazi! Már ehetjük a magyar, szabadföldi, nap érlelte ízletes epret! Azon túl, hogy nagyon sokféleképpen fel lehet használni, számtalan pozitív hatása is van a szervezetünkre. Ráadásuk alacsony a kalóriatartalma, így a tavaszi-nyári diétába is szépen be lehet illeszteni. De menjünk szépen sorba, hogy miért is tartozik az eper a kedvenc gyümölcseim közé minden formában. 

...

Tovább Szólj hozzá

desszert Egészség C-vitamin Lekvár Eper Smarta konyhája

2018. máj 18.

Epres spenótsaláta nem csak ínyenceknek!

írta: SMARTA
Epres spenótsaláta nem csak ínyenceknek!

owg05197_1.jpgA saláta a legtöbb magyar ember számára alapvetően sós íz világú, és vagy van benne hús, vagy hús mellé esszük köretnek. Pedig érdemes kicsit kiszakadni a megszokásokból, és kipróbálni a zöldeket gyümölcsökkel, kicsit édesebb öntettel, amely nyáron tökéletes lehet egy könnyű vacsorának is. Mutatom is az egyik szezonális kedvencemet.

...

Tovább Szólj hozzá

Recept Saláta Nyár Eper Juharszirup Smarta konyhája

2018. máj 17.

Szezon előtt az olasz csizma sarkában... Megéri???

írta: SMARTA
Szezon előtt az olasz csizma sarkában... Megéri???

img_4373.JPGMost már értem, hogy miért nem annyira felkapott hely Puglia tartomány, ha nyaralásról van szó, főleg, ha szezon előtt jut eszünkbe felkeresni ezt a vidéket, ahogy mi is tettük. A természeti környezet és a tengerpartok tényleg lenyűgözőek, ha nem nézünk konkrétan a lábunk elé, és elfogadjuk a déli mentalitást, hogy majd minden megtörténik akkor, amikor itt van az ideje.

...

Tovább Szólj hozzá

víz Olaszország Utazás Bari Tippek Utazás gyerekkel

2018. máj 08.

A toxikus mikroműanyag már a te vérkeringésedbe is bejutott!?

írta: SMARTA
A toxikus mikroműanyag már a te vérkeringésedbe is bejutott!?

dreamstime_s_98381961.jpgA mikroműanyagok kérdése, azaz az ehhez kapcsolódó globális probléma egyre több helyen kerül elő, és az elsők között Anglia mondott nemet erre az apró, de annál veszélyesebb alkotóelemre, amely nagyon sok kozmetikum és tisztítószer alapját képezi . Sajnos ezek az anyagok annyira kicsik, hogy nemigazán láthatóak, de annál komolyabb problémákat okozhatnak! Lássuk, hogy mit kell róla tudni, és mit tehetünk mi. 

...

Tovább Szólj hozzá

víz Környezetvédelem Fenntarthatóság Háztartás Takarítás Háztartási tippek Frosch Mikroműanyag szennyezés

2018. máj 07.

Ázsiai szezámmagos csirke saláta

írta: SMARTA
Ázsiai szezámmagos csirke saláta

szezamos_salata_l.jpgHa egy könnyed, mégis ízekben gazdag vacsorára vágytok , akkor érdemes kinyitni a fűszeres szelencét és kicsit újra gondolni a csirkemell-zöldsaláta kombót, mert attól, hogy valami fitt és egészséges, nem kell, hogy ízetlen is legyen! Ráadásul az ázsiai konyha tele van olyan fűszerekkel, amelyek serkentően hatnak az emésztésre és a vérkeringésre, így ha fogyni szeretnék, ezzel a salátával duplán célba érünk! 

...

Tovább Szólj hozzá

Recept Saláta Diétás Vacsora Fitt Csirkemell Smarta konyhája Keleti konyha

2018. máj 03.

Sütés nélküli eper torta Anyák napjára

írta: SMARTA
Sütés nélküli eper torta Anyák napjára

eper_torta_l.jpgHa nem (csak) klasszikusnak számító virágcsokorral szeretnéd meglepni Édesanyádat most vasárnap, akkor mutatok egy nagyon könnyen elkészíthető, mégis hihetetlenül mutatós torta ötletet, amellyel garantáltan megédesítheted ezt a napot! És most még az sem lehet akadály, ha nem szoktál sütni, mert ennél az édességnél csupán hűtőre lesz szükség!

...

Tovább Szólj hozzá

Édesség Anyák napja Ajándék Torta Eper Smarta konyhája Ajándék ötlet anyák napjára Eper torta

2018. máj 02.

Az egészséges táplálkozás 5 alapelve

írta: SMARTA
Az egészséges táplálkozás 5  alapelve

Ezt edd, hogy energikus legyél!

img_0393.jpgA hosszú tél, majd az azt követő hirtelen évszakváltás, és már is nyár van, igencsak megviseli a szervezetet. Örülünk a jó időnek, de gyakran előfordul, hogy nem tudjuk élvezni, mert erőtlennek és fáradtak vagyunk , legszívesebben ki se kelnénk az ágyból, és hiába a sok alvás, nem vagyunk kipihentek . Ezen a ponton érdemes elgondolkozni, hogy az étkezésünkön kell egy kicsit változtatni , hogy újra energikusak legyünk! Jöjjön most 5 jó tanács ehhez! 

...

Tovább Szólj hozzá

Egészség Táplálkozás Zöldség Tippek Egészséges táplálkozás Dietetikus tanácsai

2018. ápr 27.

5 hely, amit keress fel a Bakonyban!

írta: SMARTA
5 hely, amit keress fel a Bakonyban!

img_1305.jpgHa szép és érdekes helyeket akarunk felkeresni, nem kell azonnal külföldre utaznunk, mert hazánk is tele van látnivalóval. Ráadásul szerintem nagyon fontos, hogy a gyermekeink is megismerjék az országot, hiszen rengeteg csodás táj és érdekesség van itthon is. Tavasszal a Bakonyban töltöttünk néhány napot, és most megosztom veletek, mi az, amit nézzetek meg, főleg, ha gyerekkel mentek.

...

Tovább Szólj hozzá

Magyarország Utazás Bakony Tippek Kirándulás Utazás gyerekkel

2018. ápr 26.

Könnyű tavaszi tészta medvehagymás spárga pesto-val

írta: SMARTA
Könnyű tavaszi tészta medvehagymás spárga pesto-val

img_0349_1.JPGTavasszal a ruhatárunk mellett érdemes az étkezésünket is felfrissíteni, és több vitaminban és ásványi anyagban gazdag ételt bevinni a szervezetünkbe. Az idei tavasz egy kicsit későn jött, de elég nagy erővel, ezért 2 tavaszi idény zöldség elérhetősége eléggé egybe csúszott. Ha már egyszerre kapható a medvehagyma és a spárga, akkor érdemes kihasználni ennek a két szuper növénynek a hatását!

...

Tovább Szólj hozzá

Recept Medvehagyma Ebéd Pesto Pasta Tészta Spárga Tavaszi recept Smarta konyhája Ebéd ötlet

2018. ápr 22.

Vajon még meg tudjuk menteni, vagy tényleg itt a vége?

írta: SMARTA
Vajon még meg tudjuk menteni, vagy tényleg itt a vége?

Föld napja kihívás

nature-3289812_1920.jpgTudom, hogy nem a legnépszerűbb téma, de ettől függetlenül úgy gondolom, ha időről időre előveszem, talán egyre többen leszünk, akik elkezdünk, mégha csak kicsiben is, de a környezetvédelemmel, a kevesebb szemét termeléssel, és fenntarthatósággal foglalkozni. Nem is lehetne a téma aktuálisabb, mint ma, a Föld napján.

...

Tovább Szólj hozzá

víz Környezetvédelem Fenntarthatóság zero waste Földnapja

2018. ápr 09.

Tavaszi nagytakarítás okosan!

írta: SMARTA
Tavaszi nagytakarítás okosan!

4 hasznos tipp a nagytakarításhoz

dreamstime_s_68232079.jpgAz első már langyosnak nevezhető napokat érdemes kihasználni, és túlesni a kései tavaszi nagytakarításon. Tudom, nekem sem tartozik a kedvenceim közé, mert alaposan elfáradok, ráadásul utána akár napokon keresztül érzem a takarítószer szagát a kezemen, és annyira kiszárad a bőröm , hogy nem győzöm kenni. Jöjjön most néhány praktikus tanács, hogy a tavaszi nagytakarítás ne egy sohavégetnemérős dolog legyen .

...

Tovább Szólj hozzá

Környezetbarát Háztartás Takarítás Tavaszi nagytakarítás Rendszerezés Háztartási tippek Frosch Szponzorált tartalom Ablaktisztítás

2018. ápr 06.

Rakott sonkás-zöldséges tészta

írta: SMARTA
Rakott sonkás-zöldséges tészta

Mit csináljak a maradék húsvéti sonkából?

img_0672.JPGVége a húsvétnak, de a húsvéti sonka még mindig ott figyel a hűtőben? Harmadik-negyedik nap már nem akkora lelkesedéssel kezdünk hozzá az ünnepi éteknek. Ilyenkor jön jól, ha van néhány recept ötletünk, hogy mire is tudjuk felhasználni a maradék húsvéti sonkát. Tavaly az nagy kedvencemet, a sonkás-spárgás tésztát mutattam meg, most egy sütőben sült, de szintén tésztás étel ötletet hoztam nektek!

...

Tovább Szólj hozzá

húsvéti sonka Recept Húsvét Tészta Smarta konyhája Rakott tészta

2018. ápr 05.

5 tény, amit nem tudtál a C-vitaminról

írta: SMARTA
5 tény, amit nem tudtál a C-vitaminról

juice-2902892_1920.jpgA C-vitamin az, ami minden bajra, főleg a megfázásra előszerettetel kapkodunk befelé. A C-vitamin talán az egyik legjobban elfogadott vitamin, amit senkinek sem kell nagyon magyarázni, hogy miért is kell. Még ha nem is tudjuk pontosan hogyan és miként hat a szervezetünkre, akkor is lelkesen fogyasztjuk . Pedig 100 éve, azt sem tudtuk, hogy mi ez. És mai napig vannak olyan tények, amelyeket nem biztos, hogy tudunk. A C-vitamin napja alkalmából összeszedtem 5 meglepő tényt a C-vitaminnal kapcsolatban. 

...

Tovább Szólj hozzá

Egészség C-vitamin Vitamin