2017. jan 14.

Nyílt levél minden 30 feletti Nőhöz

írta: SMARTA
Nyílt levél minden 30 feletti Nőhöz

30363042263_ed83820eb6_z.jpg

Szomorúan nézek végig a magyar nőkön, mert ahogy betöltitek a 30-35-öt és megtaláljátok a stabilnak tűnő kapcsolatotokat fokozatosan elkezditek elhanyagolni a mindennapi megjelenést! (akinek nem inge ne vegye magára!) Itt nem arra gondolok, hogy lerongyosodva jártok-keltek, hanem arra, hogy nem tesztek túl sokat azért, hogy üde és igényesen ápolt hatást keltsetek.

Pár napja vártam valakire a Deák téren a metró állomáson, körülbelül 15 percig néztem a rohanó utasokat, akik fel és le mentek a szerelvényekhez. Mivel még tartott a reggeli csúcs, nagyon sok ember halad el mellettem, és elkezdtem figyelni az arcokat. 

A 20-as éveikben és még a 30-as éveik elején járó fiatal hölgyek többsége (azért itt is voltak, akik kilógtak a sorból) kellemes megjelenéssel bírt, rendezett frizura, smink. Ez a megjelenés 35-40-es korosztály fölött teljesen mást mutatott (persze itt is akadtak kivételek), a haj fodrászt már rég nem látott, max. fésűt, smink egyenlő a nullával, és a csinos öltözet is már rég a szekrény legmélyén hever.

9137283474_5ae0ef8740_z.jpg

Miért van ez? Miért kell a kor előre haladtával a kellemes megjelenésről lemondani?

Sajnos, tudomásul kell venni, hogy 30 fölött a bőr el kezd öregedni, fakulni megjelennek az első öregségi foltok, ráncosodik a bőr… és sorolhatnám. 20 évesen még teljesen elég egy megfelelő arcápoló és egy elbűvölő mosoly. 30 fölött ez már kevés.

13902615764_b2eeb01d55_z.jpg

Franciaországban vagy Olaszországban érett nőt nem látsz smink nélkül, mert ők kifejezetten figyelnek a megjelenésükre. Jó rájuk nézni! Ezzel szemben itthon?! Vagy túlsminkelt 50-esek vannak, akik 20-nak gondolják magukat, vagy teljesen smink nélkül, és valahogy magától megszáradt hajjal mennek dolgozni, vásárolni.

Hölgyeim, miért nem akartok szépek, üdék és kívánatosak lenni?????? Nem csak a 20 éveseké a világ! 11499130793_3299a8ccaf_z.jpg

Mi a legtipikusabb válasz? Mert nincs rá időm. Nem fér bele a reggelbe. A reggel káosz, örülök, ha meg tudok fésülködni. Ez tudjátok ugye, hogy csak kifogás, és nem valós indok. 5 perc alatt fel lehet dobni egy alap sminket, hetente egyszer rá lehet szánni 20 percet a hajformázó hajszárításra!

Én is minden reggel legalább 15 perccel hamarabb kelek, hogy a reggeli rutin beleférjen a napba, pedig jól esne még aludni, de tudom, hogy egész nap rosszul érezném magam, ha nem lenne rendben a megjelenésem.

Tessék szépen összeállítani egy alap smink készletet, és minden reggel rászánni azt az 5 percet! Meglátjátok sokkal jobb lesz a napotok! És tessék mosolyogni (még akkor is, ha a legmélyebben vagytok!), mert ha tudsz mosolyogni, jobban fogod magad érezni, és belülről is elkezdesz ragyogni! Hajrá! :-)

 Fotók: flickr.com

Szólj hozzá

szépség