2019. sze 15.

Sültrépából isteni vegán humusz

írta: SMARTA
Sültrépából isteni vegán humusz

repahumusz1_kicsi.jpgA reggeli vagy a vacsora nem szükségszerű, hogy sonkás kenyérből álljon, ha egy kicsit elkezdünk növényi krémekkel kísérletezni, kitágul az ízek világa. A humusznak, klasszikusan csicseriborsó az alapja, amelyet többféle módon el lehet készíteni, viszont, nem csak ez az egyetlen növény amiből isteni tunkolós, vagy épp pirítósra kenhető feltét készülhet. Télen a céklával kísérleteztem, most pedig a répa került sorra.

Növényi kencékkel a fenntarthatóságért

Az utóbbi időben egyre több figyelmet fordítok arra, hogy a hulladéktermelésem csökkentése mellett, a húsfogyasztásomat is csökkentsem. Egyrészt szeretnék több növényi eredetű élelmiszert magamhoz venni az egészségem megőrzése miatt, másrészt a globális túlfogyasztás ellen is próbálok egy picit tenni. Tudom, hogy ez csepp a tengerben, de ha mindenki tudatosan figyelne arra, hogy legalább heti 1 húsmentes napot tartson, akkor globálisan jelentősen csökkenhetne a hús és a húsáru termelés, amely csökkentené az egyre súlyosabb globális problémákat.

De ennyi felvezető után, jöjjön a recept :-)

Répa-humusz

repahumusz2_kicsi.jpg

Hozzávalók:

  • 0,4 kg répa
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál tahini (szezámkrém)
  • olívaolaj
  • 1/2 citrom leve
  • 0,5 dl víz
  • só, bors

Elkészítése:

A megtisztított répát (ha vastagok, akkor érdemes feldarabolni) és a gerezd fokhagymát (pucolás nélkül) egy sütőlapra tesszük, sózzuk, borsozzuk, olívaolajjal meglocsoljuk és 170 fokon kb. 30 perc alatt puhára sütjük. 

Ha kihűlt, a fokhagymát kiszabadítjuk a héjából (szinte fokhagyma krém lesz), és a répákkal együtt beledobjuk egy aprítóba. Hozzátesszük a tahinit, 1 evőkanál olívaolajat, sózzuk, borsozzuk és elkezdjük pürésíteni. Ha nagyon sűrű, akkor vízzel és olívaolajjal még lazíthatunk rajta. Addig pürésítsük, amíg egy nagyjából homogén állagot kapunk.

Fogyasszuk pirítóson, kétszersültön, tortilla alapként. Hűtőben 3-4 napig tárolva fogyaszthatjuk.  

Ezek is érdekelhetnek:

Csicseriborsókrémes szendvics

Egyszerű zöldségcurry vacsorára

Csokis-kókuszos zabkása rohanós hétköznapokra

Villámgyors tojássaláta

Szólj hozzá

reggeli répa recept humusz vegán növényi étrend Fenntarthatóság Diétás Smarta konyhája répa humusz