2017. jún 23.

5+1 élethelyzet, amikor jól jön egy babaőrző

írta: SMARTA
5+1 élethelyzet, amikor jól jön egy babaőrző

mbp161timer_babylifestyle_3.jpgAz édesanyák életét egyre több modern kütyü könnyítheti meg, amelyet sokan fölösleges nagyzolásnak tartanak, pedig jobban belegondolva sokat segíthet, és nem csak a kezdeti időszakban. Az én kisfiam lassan már 4 éves, de a környezetemben nagyon sok barátnőmnél most érkezik az első, második vagy harmadik baba, és ebből kifolyólag, - és mert korábban már írtam az okos babaszobáról-, többször beszélgettünk ezekről a termékekről, pro és kontra. Közösen megtaláltuk azt a 6 élethelyzetet, amikor tényleg jó szolgálatot tehet egy babaőrző.

1. Első gyerek – éjszakai félelmek

motorola_mbp160_4.jpgAz első gyermek érkezése rengeteg ismeretlen helyzet elé állítja a szülőket. A legnagyobb kihívás talán az éjszakákban van, főleg, ha rossz alvó a baba, és pár hét után a szülők teljesen kimerülnek. A legtöbb szülő félelme az, hogy nem hallja meg a kisbabát, ha valami miatt megébred. Ezért sokszor egy ágyban alszanak – aminek szintén megvannak a veszélyei –vagy egy szobában, és az anyuka minden moccanásra felébred. Ilyenkor nagyon jó megoldás egy audióbébiőr, amelynek az adó egysége a babaszobában van, a vevő a szülőnél, így ha valóban elkezd nyöszörögni a baba, biztosan felébredünk.

2. Ikrekhez jól jön a plusz szem
motorola_mbp845_bebior_5.jpg

Az egyik barátnőmnek iker lányai vannak és nála az jelentette a legnagyobb kihívást, amikor egyedül volt otthon és az egyik lányt például fürdetni kellett, akkor nem tudta szemmel tartani a másikat. Neki jól jött volna jól egy monitoros bébiőr amit csak letesz a pultra és látja, mi történik a gyerekszobában, amíg nincs bent.

3. Kis gyerek – nagy gyerek, kire figyeljek?
maxresdefault_2.jpg

Egy másik barátnőmnél 4 év korkülönbséggel érkezik hamarosan a második baba. A „nagy” fia igazi örökmozgó, szinte nem lehet bent tartani a lakásban. Neki nagyon jó megoldás lesz (mert már beszerezte) a wifi-s kamera, amelyet tud mozgatni a helyiségek között. Ha a kisfiával az udvaron játszik és a picur alszik az ágyában, akkor a babaszobába teszi a kamerát; ha a kicsit meg kell etetni, de a nagy tesó nem akar bejönni, akkor ki tudja tenni a kertbe, és a nagyot tudja szemmel tartani.

4. Távol a család

motorola_mbp87_wifi-s_bebior_kamera_6.jpgA Kanadában élő barátnőm olyan bébiőrt vásárolt, amelyhez egy applikáció letöltésével a nagyszülők is tudnak csatlakozni, így akár több ezer kilométeres távolságból is részesei lehetnek az unoka, illetve a család életének. Így nem csak ők láthatják a konyhából például, hogy mit csinál a gyerek a szobában, de a család bármelyik tagja.

5. Mit csinál a dada, mit csinál a férjem?

motorola_blink1_img4_lg_v381202095_1.pngVan egy barátnőm, aki a munkája miatt (rendezvényszervező) gyakran van távol este, és az esti rutint vagy a férje, vagy a dada csinálja. Mivel ő szereti túlaggódni a dolgokat, és képes (volt), akár 10 percenként telefonálni, hogy mi történik éppen otthon, nagyon megnyugtató megoldás számára a bébiőr, mert a telefonján bármikor ránézhet a gyerekszobára és láthatja, mi történik, mikor kerül ágyba a kislánya és milyen édesen alszik.

+1. Utazáskor nem vagyok bezárva

motorola_mbp27t_5.jpgVan egy világjáró barátnőm, aki imád utazni. Ez a szokása nem változott meg a gyerek születése után sem, viszont a délutáni alvással egybekötött szobafogságot megelégelte. A kislánya jó alvó - főleg napközben -, és igényli is a délutáni 2-3 óra alvást. Ilyenkor viszont neki(k) is a szobában kellett várakozni, mert egyedül nem merték hagyni, mégis csak idegen hely, hátha hamarabb ébred. Ezt megelégelte és beszerzett egy babaőrzőt, amelynek elég nagy a hatótávolsága, és még plusz funkcióként infráshőmérő is van benne, amivel akár a gyerek testhőmérsékletét, akár a bébi ételt tudja ellenőrizni - mert a szállodákban hajlamosak túlmelegíteni azt. Azóta megszűnt a szobafogság, és még jobban tudják élvezni az utazásokat.

Kíváncsi vagy, hogy gyakorlatban hogyan működnek a babaőrzők? Akkor nézd meg ezt a videót is:

Ha Neked is jól jönne egy ilyen készülék, akkor nézz szét a Motorola webshopján, és válogass a közel 20 féle termék közül!

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést ne felejtsd el megosztani ;-)

További hasznos baba tippek a Facebookon!

Ezek is érdekelhetnek:

Okos párásítás a gyerekszobában

Okosságok a gyermekszobában

Mobil helyett Walkie talkie!?

Szólj hozzá

Motorola Promóció Baba szoba Smart megoldás Okos otthon Bébiőr Babaőrző Baba termékek