Egy újabb világnapra ébredtünk, ami talán az egyike azoknak, amelynek a fontosságára nem divatból vagy kereskedelmi profit termelés céljából kell felhívni a figyelmet. November 20.-a a Gyermekek Jogainak Világnapja, amelynek legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek helyzetére, és az alapjogokra, amelyeket minden államnak biztosítania kell(ene) számukra. Sajnos, ma még ott tartunk, hogy a világ nagyobbik felében ezt nem biztosítják, és sokszor szembesülünk azzal, hogy ott is vannak hiányosságok, ahol nem is gondolnánk. 

A gyermek, mint tulajdon?

Sajnos a családon belüli bántalmazás, erőszak még a fejlettnek és felvilágosultnak tartott országokban is egy borzasztóan nehéz kérdés, és nem csak a harmadik világ gyermekei szenvednek ettől, hanem hazánkban is számtalan családban kell ezt elviselni anélkül, hogy hatékony segítségért lehetne bárhová fordulni.

A témával kapcsolatban egy könyv - amely valós történeten alapul - jutott az eszembe, a Lányom nélkül soha. Húszas éveim elején olvastam, de annyira megrázott, hogy még mai napig tisztán emlékszem a részletekre is. Aki nem ismerné a történetet, egy amerikai nőt gyermekével együtt, iráni férje Iránba visz, hogy együtt legyen a család. Előtte megesküszik feleségének, hogy nem lesz semmi bántódásuk, ha úgy döntenek, bármikor nyugodtan visszatérhetnek Amerikába, de pár nap alatt világossá válik, hogy a férj hazudott.Az asszonynak lehetősége lett volna visszatérni, de a lányát a törvények alapján nem vihette volna magával és soha többé nem láthatta volna. Sok megpróbáltatás és bántalmazás után csak sikerül kicsempésznie a lányát az országból és visszatérni az Államokba.

Sajnos ez csak egy a számtalan olyan történet közül, amelyet hallunk, akár a sajtóban akár az ismerősöktől, hogy a szülök konfliktusának, eltérő kulturális, családi háttereik miatt a gyerekek szenvedik meg az egészet, akikre igazából alig jut figyelem.

Csak a könyvbeli esetet figyelembe véve, szokások alapján a gyermek tulajdonképpen az apa tulajdona és ő az aki dönt - kicsit kisarkítva - életről-halálról. Egy ilyen esetben, amikor az egyik szülő önkényesen úgy dönt, hogy végérvényesen elszakítja a gyermeket a másik szülőtől akár kulturális különbségek mögé bújva, akár kicsinyes bosszúvágyból, akár hazugságokra épített vádak alapján, porba tiporja a gyermek jogait, hogy a másik szülője is az élete része legyen.

Ki védi a gyermekek jogait?

És hol van ilyenkor a jog? Hol vannak azok, akik hangzatosan kiállnak a gyermekek jogai mellett? Sajnos a legtöbb esetben aktakupacok mögött vonogatják a vállukat, hogy egy-egy eljárás, akár évekig is elhúzódhat, de mindenki bízzon a legjobbakban.

Ki az aki ilyenkor a gyermek érdekeit nézi? Ki az aki egy eljárás folyamán kizárólag a gyermeket jogait védi? 2-3-4 év alatt egy pici gyerek életének legfontosabb fejlődési szakaszait teszik tönkre, és sokszor egy életre érzelmileg megnyomorítják őket.

Családon belüli erőszak? Ha folyik a vér, talán hisznek Neked!

Pár hónapja olvastam egy magyar esetről, ami kb. 6 éve kezdődött, és mai napig nincs vége (nem vagyok napra kész, remélem már valami csoda folytán lezárult). Akkor sokkot kaptam az egésztől és mérhetetlen düh fogott el, hogy ma Magyarországon itt tartunk. Röviden a történet annyi, hogy az édesanya állítása szerint a 3-4 éves kisfiát az édesapa és annak barátja szexuálisan zaklatta. A kisfiú ma már 10 éves, és mind ő mind az édesanyja teljesen összeroppantak, mert a rengeteg szakértői alátámasztás ellenére sem tudták elérni, hogy a bíróságon jogerős ítéletet nyerjen az édesanya, hogy az édesapa kizárólag felügyelet mellett találkozhasson a fiával. Többszöri bíró és ügyészváltás volt, és az eljárást minden esetben elölről kezdték, és minden esetben a gyermeknek újra és újra be kellett számolni arról, hogy mi történt vele. Ebben az esetben ki törődik a gyermek jogával? 6 év alatt egy kiegyensúlyozott gyermeket, akit valószínűsíthetően bántalmazás ért, teljesen tönkretett a bürokrácia, mert a családon belüli erőszak ellen történő beavatkozást még mindig nem igazán merik felvállalni a hatóságok mind addig amíg 110%-ig bizonyíthatóan már vér is folyik, pont abban a pillanatban amikor több hatóság embere szemtanú. 

Remélem, ezek az anomáliák mielőbb felszámolásra kerülnek, és a szülők konfliktusa, vagy éppen a családon belüli erőszak esetén a gyermekek jogait és mentálhigiénés jólétét fogják előtérbe helyezni és nem pedig egymásra mutogatva addig húznak egy-egy döntést, amíg egy jó kedvű kisgyermekből egy idegileg teljesen összeroppant fiatal felnőtt lesz. Ezekben a kritikus ügyekben, az elnyújtott eljárási idő alatt nem csak a gyermekektől veszik el a gyermekkort, de felnőtt életét is megnyomorítják.

Remélem, még megélem, amikor egy gyermek élete nem csak egy statisztikai számadat és egy ügyrendi szám lesz, hanem egy élet, akiért felelőéggel tartozunk!

Még több információt a gyermekek jogairól az UNICEF oldalán találsz! Állj ki Te is mellettük!