2018. aug 09.

Egy gyerekbarát hotel, ahol nem azt kapod, amire számítottál!

írta: SMARTA
Egy gyerekbarát hotel, ahol nem azt kapod, amire számítottál!

img_6923_1.jpgSzerencsésnek mondhatom magam olyan szempontból, hogy az eddigi életemben elég sok szálláshelyen megfordultam már, akár gyerekkel, akár nélküle, így utazás előtt mindig van a fejemben egy kép, hogy mi az ami ott várni fog ránk. Többé kevésbé ez hozni is szokta a papírformát, de azért néha belefutok olyanba, amire nem számítok. Ez történt most, Vasadon.

Mit fogunk itt csinálni?

Az egész történet ott kezdődött, hogy soha eszembe se jutott a fővárostól fél óra távolságra keresni szállást, mert ahova ennyi idő alatt odaérek, ott miért töltsek el akár egy éjszakát is. Éppen ezért már maga a tényt is nehezen emésztettem, hogy a KidsOasis utazó nagyköveteként Vasadra - 4-es úton kb. 15 perc a város tábla végétől - utazom a gyerkőccel egy hétvégére.img_7448.jpgGondoltam, ne legyek előítéletes, csak eltöltjük azt a 3 napot a kisfiammal a "pusztában", merthogy a Nádas Tó Park Hotel ráadásul Vasad külterületén van. Ez a gondolatom pont addig élt, amíg be nem léptünk a szállodába, és akkor elkapott az érzés, hogy nem is lesz ez annyira nehéz.

Az első döbbenetek

Az épület modern, a szobák hozzák a fiatalos, trendi életérzést, az erkélyről pedig csodálatos látvány nyílik a tóra és a pusztára. Ennyi színben pompázó naplementét, mint itt, nagyon rég nem láttam már, és én eléggé naplemente "addiced" vagyok :-) Ezzel is kipipálva.

A következő döbbenet akkor ért, amikor megláttam a padlástérben berendezett játszószobát, ami inkább játszóház, mert a játszószoba a földszinten van. Lent kb. 3-4 éves korig tudnak a manók elleni, viszont a padláson simán elvannak még a kamaszok is, nemhogy az 5-10 éves korosztály.

Ennyire jól kialakított játszószobát én még egyetlen szállodában sem láttam. A mászó ketrecen és a labdafürdőn túl, léghoki, billiárd, pingpong, kártya asztal, társasjátékok, sőt még PlayStation (vagy X-Box? - ebben nem vagyok még otthon szerencsére) is rendelkezésre áll.

Nincs furcsa kérés!

A személyzet kedvessége és hozzáállása a vendéghez szintén ritka. Az megszokott, hogy van 1-2 figyelmesebb ember, de az, hogy kivétel nélkül mindenki maximálisan törődik a vendéggel, és nem "kötelességből", hanem mert belülről jön, elég ritka kishazánkban.

Második este paradicsomleves volt, ami a fiam nagy kedvence, de sajnos nem volt volt hozzá alapból betű tészta ami kötelező tartozék egy gyerek számára. Megkérdezte a felszolgáló hölgyet, hogy kaphat-e, és 3 percen belül már ott is volt az asztalunkon a tészta, bár csiga formában, de ez nem rontotta le az ázsióját, és a leves is elfogyott az utolsó kanálig.

Hasonlóan nem volt még szemrebbenés sem, amikor a 6 évesemmel a recepción neki is kértünk egy 30 perces masszázst - mert ő is szerette volna kipróbálni, hogy az milyen is. A masszőr se problémázott, mert neki is van egy picit nagyobbacska lánya, aki szintén igényli a masszírozást, így hozzá van szokva a "madárcsonthoz". A végkimenetele a dolognak egy 30 perces komplett csokis masszázsban történő lelazulás lett.

Amíg pedig én masszíroztattam, addig az animátor lány nagyon szívesen lefoglalta és felügyelte a fiamat, így nekem is jutott egy kis énidő, és egy kis feltöltődés, ami külön kincs, ha az ember egyedül utazik egy gyerekkel.

Megúsztuk krém nélkül

A kültéri aktivitások sorát már a korábbi bejegyzésemben végig vettem, így inkább még a beltéri élményekről jöjjön pár szó. A wellness részleg nem nagy, de teljesen kényelmesen elfértünk, és nem volt azzal sem gond, hogy nem vittünk semmilyen vizes játékot, mert egy nagy ládából lehetett kincseket túrni.

Ami nekem nagyon pozitív és meglepő volt, hogy a beltéri élménymedence vize nem volt hideg! Kb. 32-33 fok volt, amely gyerekkel való pancsolásra, játékra teljesen ideális. Ráadásul nem klórral, hanem aktív oxigénnel fertőtlenítik, amiért én külön hálás vagyok, mert a fiam bőre extra érzékeny, és folyamatosan bőr szárazsággal és ekcémával küzdünk. 1-1 kiadós strand után nem győzők harcolni vele a krémezés miatt. Most órákat voltunk a vízben és semmi baja nem lett a bőrének.

Apróságok, amelyek kulcsfontosságúak

Végül még néhány csapongó, de gyerek szempontból fontos gondolat. A fürdőszobában a wc és a csap elég alacsonyan van, ahhoz, hogy kényelmesen lehessen egy gyereknek is használni. A mi szobánkban a pici hűtőn kívül volt vízforraló is, ami most is jól jött a teához, de emlékszem anno a tápszer és püré korszakban sokszor cipeltem magammal ezt az eszközt, hogy tudjak ételt melegíteni késő este vagy kora reggel. (szálloda közös terében rendes hűtő és mikró is helyett kapott ilyen célokra)

Az étteremben és a wellnessben a mosdó fel van szerelve mindenféle gyerek kellékkel (bili, szűkítő, fellépő, normális pelenkázó), ami szintén felbecsülhetetlen kincs ha kisgyerekkel utazunk. Mivel a gyerek türelem igen csak korlátozott időben, jól jöhet az a pár foglalkoztató eszköz, ami rendelkezésre áll, és a gyerek mese az étterem hátsó részének a tévéjén - igaz hang nélkül - sem jön rosszul, ha mi még szeretnénk enni, de a gyerek már végzett.

Csak, hogy valami kritika is legyen :-), én a gyerek ala carte lapot szívesen bővíteném főzelékekkel, egészségesebb ételekkel is, és gyerek köntösnek is örültünk volna. De úgy gondolom, ez már tényleg csak szőrszál hasogatás, mert ahhoz képest, hogy maga a szálloda "csak" 3 csillagos, 3 szélforgós KidsOasis minősítéssel, sokkal többet tud és nyújt.

Az utolsó napon is délutánig maradtunk, és élveztük a tó nyújtotta aktívitási lehetőségeket, és az biztos, hogy nem most jártunk itt utoljára. Ha más nem a szállodástól függetlenül is igénybe vehető pihenőpark és tófürdő miatt is visszajövünk, hiszen alig több mint fél órára van.

Ha még többet szeretnél tudni erről a helyről, akkor nézd meg ezt a videómat is:

Ezek is érdekelhetnek:

Természetközeli gyerek paradicsom fél órára a fővárostól?

Mitől lesz gyerekbarát egy szálloda?

5+1 tipp, hogy túléld a kánikulát

5 hely, amit keress fel a Bakonyban!

Szólj hozzá

Magyarország Utazás Szálloda Tippek Utazás gyerekkel Kidsoasis Nádas Tó Park Hotel