2017. feb 19.

Kultúrbazár: kávé, latte art és alkohol a belvárosban

írta: SMARTA
Kultúrbazár: kávé, latte art és alkohol a belvárosban

dscn3505.JPG

Hétvégén kilátogattam a KávéBár Bazár rendezvényre, ahonnan vegyes érzésekkel, no meg persze enyhe koffein túladagolással távoztam. Baristák, sommelierek, profik, amatőrök és csak idejüket mulattató fiatalok hemzsegtek a Teslaban, és próbálgatták az ismert és kevésbé ismert kávé és tea márkák termékeit. Ezek mellett az alkoholos koktélok is nagy mennyiségben fogytak, amely sok ember hangulatára volt ilyen-olyan hatással ahogy haladt előre a nap.

Bál teremből a gyárba

Tavaly voltam először ezen a rendezvényen, színvonalas, szakmai és elegáns volt, amelyhez valószínűleg nagyban hozzájárult a helyszín is, hiszen a körúti Corinthia Grand Hotel Royal adott otthon a rendezvénynek. Ehhez képest számomra óriási volt a kontraszt, hogy most a Tesla Budapest volt a helyszín. Korábban még nem jártam itt, nem is tudtam mi ez a helyszín, mire számítsak. Amikor odaértem, rájöttem, hogy miért nem ismerem...

dscn3509.JPG

Aki ismeri, tudja mire gondolok, aki nem ismeri annak annyit, hogy ez egy régi, szocreál épület, amely fergeteges buliknak ad otthont (legalábbis ezt írják róla). Ahogy beléptem már megcsapott a buli helyek tipikus szaga, és látványa, amely sötétben, néhány pohár ital után, színes megvilágításban vonzó, nappal kiábrándító.

Sok jó kiállító kis helyen is elfér?

Ahogy beléptem a loftba először nem is értettem, hogy most ki hol van, akkora volt a kreatív összevisszaság. A kiállítók a tavalyihoz képest kisebb standokon voltak, zsúfoltan, és eléggé átláthatatlan formában. Persze, lehet, hogy én nem rajongok már ezekért a megoldásokért, szeretem a tágas tereket és az átláthatóságot. A nagyszámú érdeklődő miatt sokszor nehéz volt beazonosítani, hogy milyen márka pultjához sodort a tömeg, a nyugodt beszélgetős kávézásra pedig kevés volt a lehetőség. 

dscn3502.JPG

Ettől függetlenül a kiállítók kitettek magukért, hatalmas lelkesedéssel mutatták be a termékeiket, és mondták el ezredjére is, hogy mitől különleges az ő kávéjuk, teájuk. Voltak új hullámos kávék, és ott voltak a klasszikus olasz eszpresszók is. Lehet, hogy már ez is a korral jár nálam, de számomra továbbra is a klasszikus olasz eszpresszó a kávé. Az új hullámos megoldások inkább divatosak, és hangzatosak, de nem az én világom.

Ez is egy szakma: előadások és versenyek

dscn3498.JPG

Nem maradhatott el természetesen a szakmai rész sem, színvonalas előadások és versenyek sora ment egymás után, mind a két nap. A versenyeken megmérettették magukat a szakma legjobbjai: latte art és az alkoholos kávé volt a terítéken. Nem lehet tagadni, csodás latte alkotások készültek, nem lehetett egyszerű dolga a zsűrinek :-) Az alkoholos kávé döntőjében pedig Irish Coffee-t kellett a versenyzőknek készíteni.

 

Ha Te is szereted a kávét, akkor ez is érdekelhet:

11 tudományos tény a kávé fogyasztás mellett

 

Szólj hozzá

Koffein Kávé