A franciák sós pitéje: quiche házilag
Minden nemzetnek megvannak a saját étel különlegességei. Eddig inkább mediterrán recepteket osztottam meg veletek, elsősorban olasz és spanyol ötleteket hoztam, de most a konyhámban egészen Franciaországig utaztunk. A franciák a croisant mellett előszeretettel fogyasztanak sós pitéket is reggelire vagy tízóraira. Most a quiche egyik húsos változatát mutatom meg nektek!
...
Minden fiatal szülő szembesül a nagy kérdéssel a nyaralási szezonban, hogy a kisebb-nagyobb gyermekével hová is menjen nyaralni, ahol a gyerek is jól érzi magát és neki sem kell feltétlenül az egész lakást összepakolnia és beszuszakolna egy autóba. Ekkor jön el az a pont, hogy pánikszerűen elkezdik kutatni a netet, hogy melyik szálláshely hirdeti magát baba/gyerek barátnak. A következő kérdés pedig az, hogy melyik helyen ez mit is jelent pontosan, és mennyire lehet ezeket összehasonlítani.
Az utóbbi időben annyira rákaptam a reggeli turmixokra, hogy nem tudok leállni. mindig ki kell próbálni valami újat! Most a legutóbbi nagy kedvencemet osztom meg veletek, amely tényleg annyira eltelít, hogy körülbelül 11 óráig nem is gondolok kajára. Utána meg már lehet, mert ugye délben szabad ebédelni :-)
A zöld rendszámú autó k száma, még ha lassan is, de emelkedik hazánkban. Vannak, akik környezettudatossági alapon, vannak akik divat jelleggel döntenek a környezetkímélőbb megoldás mellett. A lényegen azonban ez nem változtat: ezeknek az autóknak kevesebb az üzemanyag felhasználásuk, ami kevesebb káros anyag kibocsájtást jelent ! De vajon azzal tisztában vagyunk, hogy a zöld rendszám mögött különböző technológiai megoldások lehetnek, amelyek különböző fogyasztó igényekre adnak választ?
A saláta "legelés" tipikusan női tevékenységként van elkönyvelve. A férfi és a saláta látszólag össze nem illő párosítás, mert ugye a férfi csakis húst hússal eszik. Vagy mégsem? Vajon hol van a határ a sztereotípia és a valóság között? Ha tényleg igaz a felételezés, hogy a férfi ember nem eszik salátát, a nő meg salátán él, főleg így nyáron, hogy eleget tegyen a "bícsbádi" elvárásoknak, akkor hogy lehet egy kajába ezt a kettőt összepakolni? Na most megmutatom!
A nyárhoz a szabadtéri főzés is hozzátartozik , legalábbis elméletben sokszor eljátszunk a gondolattal, hogy milyen jó is lenne minél többet a szabadban lenni, és még a főzést is megoldani kültéren, legyen szó kertről vagy csak egy teraszról. Azért, hogy ez ne csak vágy legyen a jövőben, hoztam Nektek néhány ötletet arra, hogy milyen eszközökkel milyen ételeket lehet szabadtéren készíteni.
Az elmúlt egy évben többször is "megtalált" különböző formákban és helyeken a
Az építkezés és a lakásfelújítás egyik legizgalmasabb és talán a legtöbb odafigyelést igénylő területe a konyha . A napjainkban zajló gasztroforradalom, a különböző diéta irányzatok népszerűsödésével, a minőségi étkezés előtérbe kerülésével egyre több időt töltünk itt , így különösen fontos, hogy ne csak szép, de funkcionális is legyen a konyhánk. Az év eleji
Ez egy igazi, szó szerint mindent egyben reggeli : szénhidrát, zöldség, gyümölcs és koffein. A nyári meleg reggeleken, sokszor enni sincs kedvünk, viszont a rengeteg vízveszteség miatt folyton szomjasnak érezhetjük magunkat. Ezt a problémát egyszerre tudjuk orvosolni ezzel a gyors, könnyű, és nagyon finom reggeli smoothie-val, ráadásul a matcha tea kíméletesen ébreszti a szervezetünket. Elő a
Öltözködésünk egyszerre fejezi ki a személyes stílusunkat, a gondolkodásmódunkat, és tükre aktuális lelki állapotunknak. Nem véletlen, hogy nagy gonddal igyekszünk megtalálni az önkifejezéshez leginkább illő színeket, vonalvezetést és anyagokat, illetve azokat az alapdarabokat, amelyekre tovább építkezhetünk. Igazán jól azonban csak akkor érezhetjük magunkat kedvenc szettjeinkben, ha azok több év távlatában sem vesztenek színükből, minőségükből.
Van aki a meleg miatt nem tud "rendesen" enni nyáron, van aki a tökéletes bikini alakra hajt, és minden falatot megnéz. Bármelyik táborba is tartozol, mentsd el ezt az egzotikus fűszerezésű, könnyű saláta receptet a kedvencek közé, és falatozz belőle bátran! Nem csak az alakodnak teszel vele jót, de a sok
Elindult a foci vb, amit lehet szeretni, vagy utálni, de a tény, hogy ilyenkor a férfiak kisebb nagyobb csapatokban nézik a meccseket, isszák a sört és kívánják hozzá a ropogtatni valót. Gyors és könnyű receptet hoztam nektek a sör mellé , amely a meccs eredményétől függetlenül tuti nyertes lesz! Ne sajnáljátok rá az időt, és készítsétek el ezeket a mini hajtott pizza falatokat!
Beköszöntött a nyár, ideje előszedni a gázpalackokat, a gázzal üzemeltethető, kültéri főző alkalmatosságokat, és belevágni a nyár egyik legklasszabb gasztrotevékenységébe, a szabadtéri sütésbe, főzésbe! Azok, akik évek óta rendszeresen grilleznek, valószínűleg már rég túl vannak a szezon első
Van egy angol kifejezés -"Eat the rainbow!" - amelyet a dietetikus szakemberek szerint követnünk kellene az étkezéseink során. Természetesen ezt nem szó szerint kell érteni, hanem úgy étkezni, hogy lehetőség szerint minél többféle színű étel kerüljön a tányérra , és a nap folyamán is együnk minden színből. De nézzük, mi is ennek a jelentősége.